Érzelmeink és a velük való megfelelő kapcsolat testi, lelki egészségünk és gyógyulásunk kulcsa. Érzékeny iránytűként mutatják az utat önmagunkhoz. Jelzik, mit szeretünk, mi jó nekünk és azt is, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket távol kell(ene) tartanunk magunktól. Persze, ha képesek vagyunk az üzeneteiket figyelembe venni, megérteni. Az elmúlt néhány évtizedben az orvostudomány számos bizonyítékát találta annak, hogy az érzelmek fontos szerepet játszanak a betegségek kialakulásában és a gyógyulásban.

Pszichoneuroimmunológia annak a tudományos területnek a neve, amely az ember fejlődése, élete és betegségei során megnyilvánuló lelki és testi kölcsönhatásokkal, az érzelmek és a test között lévő feloldhatatlan egységgel foglalkozik. Egyszerűbben fogalmazva azt vizsgálja, milyen módon hatnak egymásra a lelki folyamataink és az idegrendszerünk, illetve hogyan kapcsolódnak immunrendszerünkhöz.

Az ember sokkal több, mint a részeinek összessége, hisz a különböző részek összehangolt munkája révén, egy semmivé nem szeletelhető egységes világ szerveződik. Sem a lelkünk, sem a testünk, sem az immun- vagy a hormonális rendszerünk nem választhatók külön egymástól, hanem egy egységes rendszerként működnek. Egészségünk, betegségünk nem izoláltan, önállóan létezik, hanem az egységes testi-, lelki-, immun-, és hormonális működéseink egymásra ható eredményeként.

Hogyan határozhatjuk meg, hogy mik is azok az érzelmek? Élettani szempontból az idegrendszer elektromos, kémiai és hormonális folyamatai, amelyek befolyásolják a különböző szervek működését, az immun-, és az anyagcsere folyamatokat, illetve hatással vannak az egész szervezet fizikai állapotára. (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)

Pszichológiai szempontból a következő alapérzelmeket különböztetjük meg: öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor. Azért nevezzük őket alapérzelmeknek, mert kultúrától és emberi rassztól függetlenül megjelennek és egyértelműen felismerhetőek. Láthatjuk, hogy a felsorolt érzelmek többségükben negatívak. Ennek oka, hogy az evolúció során alakultak ki és a túlélésünket szolgálták. Világosan megmutatatták őseink számára, hogy mi az, ami jó nekik és melyek azok a dolgok, amelyeket a túlélés érdekében inkább kerülniük kell. Bár meglepő lehet, de máig ezt a célt szolgálják. Ám a ma élő modern, úgynevezett nyugati típusú társadalmakban élő ember, már gyermekkora óta tudattalanul azt tanulja, hogyan fojtsa el érzéseit, érzelmeit, hogy megfeleljen a különböző szociális együttélési normáknak.

„Amikor valami gátol minket abban, hogy megtanuljunk nemet mondani, előfordulhat, hogy a testünk teszi meg ezt helyettünk.” (Dr. Máté Gábor)

A betegségek kialakulását nem a bennünk létező érzelmek egészséges megélése idézi elő, hanem az éppen jelen lévő érzelmeink letiltása, elfojtása, letagadása, bagatellizálása okozza. Ahelyett, hogy az érzelmeinket tudatosan megélnénk, elfogadnánk, inkább a tudattalanba száműzzük őket. Tesszük ezt azért, mert gyerekként ezt láttuk, erre kaptunk engedélyt és ezt tanultuk meg biztonságosnak, így automatikusan továbbműködtetjük felnőttkorunkban is. A száműzött érzelmeink azonban nem szűnnek meg, hanem tovább dolgoznak a mélyben és összezavarják, szétzilálják védelmi-, immunrendszerünket és különböző tünetek, betegségek formájában jelentkeznek. Sok ember esetén ez a védelem a visszájára fordul és ahelyett, hogy önmagát védené, saját maga ellen dolgozik, és autoimmun folyamatokat indít el.

Az érzelmektől való megszabadulás vágya hosszú távon fizikai formát ölt, így jelez, kommunikál felénk arról, hogy nem a saját életünket éljük. Nem azokat a dolgokat tesszük, vagy nem tesszük meg, amelyek a belső világunkból erednek. Elfojtásaink összezavarják belső világunkat, képtelenné válunk arra, hogy felismerjük és meghúzzuk saját határainkat. Az általunk tekintélyszemélynek vélt embereknek automatikusan, tudattalanul hagyjuk, hogy figyelmen kívül hagyják határainkat, és gyakran mi is átlépjük az olyan emberek határait, akikkel kapcsolatban azt gondoljuk, hogy bizonyos szempontból felettük állunk.

Kényelmetlen és dühítő érzés lehet azzal szembesülnünk, hogy a környezetünktől automatikusan átvett viselkedés-, szokás-, és életmód mintáink hozzájárulhatnak tüneteink, betegségünk kialakulásához. Az önismeret, az önelfogadás, az önszeretet segítségünkre lehet egyrészről abban, hogy megismerkedjünk ezekkel az öröklött automatizmusainkkal, vagyis azokkal a kondicionált mintáinkkal, amelyek mára már nem szolgálnak minket, így képessé válunk tudatosan változtatni rajtuk. Másrészről segíthet elkerülni azt a csapdát, hogy önmagunkat hibáztassuk tüneteink, betegségeink kialakulásáért. Végre lehetőségünk nyílik arra, hogy ne passzív elszenvedői legyünk a betegségnek, hanem felelősséget vállaljunk önmagunkért, gyógyulási folyamatunkért, egészségünkért. Minél többet tudunk önmagunkról, gondolati-, érzelmi-, cselekvési mintáinkról, annál kevésbé válunk passzív elszenvedőjévé tüneteinknek, betegségünknek.

Szeretettel várlak egyéni konzultációra vagy csoportos tréningjeim egyikére, ha szeretnél megismerkedni, közelebb kerülni testi, lelki tüneteidhez.